Pécs2010 Menedzsment
Vincze Erika
okleveles közgazda
1985-ben szereztem diplomát a Janus Pannonius Tudományegyetem közgazdaság-tudományi karán.
Közel tíz éves közigazgatási területen (Pécs Megyei Jogú Város Tanácsa, Baranya Megyei Közgyűlés Hivatala) végzett munkám során részt vettem Pécs város 2000. évig szóló stratégia tervének kidolgozásában és menedzselésében, közreműködtem ágazati beruházások előkészítésében és lebonyolításában. Jártasságot szereztem a területfejlesztési, térségi programok, nemzetközi projektek (pl: Phare, Overture) kidolgozása és menedzselése, területfejlesztési, foglalkoztatáspolitikai pályázatok elbírálása, értékelése szakterületeken.
Szakmai pályafutásom másik meghatározó, motivációs területe a pénzügyi szektorban eltöltött több mint tíz év. Többek között a K&H Banknál több szakterületen is alkalmam volt elmélyíteni tudásomat és szakismereteimet. Belső ellenőrként lehetőségem nyílt a teljes banki vertikum és tevékenység megismerésére. A feladatkör kiterjedt a prudens és transzparens banki működés vizsgálatára, ellenőrzésére, a bank valamennyi tevékenységére vonatkozóan a folyamatba épített ellenőrzés működésének biztosítására és fenntartására, észrevételek, megállapítások, esetleges hiányosságok vizsgálati jelentések formájában történő rögzítésére.
Ezt követően finanszírozóként, majd credit controllerként az aktív üzletági tevékenység egyes szakterületein dolgoztam. E pozíciókban jártasságot szereztem a döntés-előkészítés és cenzúra előterjesztések összeállításának folyamatában. A kockázati és üzleti döntéseknek, valamint a vonatkozó jogszabályoknak és belső banki utasításoknak megfelelő szerződések elkészítésében, ellenőrzésében, monitorálásában. A finanszírozáshoz kapcsolódó számítógépes nyilvántartási rendszerhez szükséges adat és információ biztosításában, és kezelésében. A hitelezéssel és döntésekkel kapcsolatos belső banki dokumentáció és irattár rendszerezésében. A projektfinanszírozással összefüggő pénzügyi elszámolások, előrehaladási jelentések összeállításában. Mindezen szakmai múltam során megszerzett készség, képesség hasznosítására és kamatoztatására nyílt lehetőségem 2008. június 23-ától a Pécs2010 Menedzsment Központ Kht. pénzügyi asszisztenseként.