Pécs2010 Menedzsment - Operatív Művészeti Tanács

Vincze János

Vincze János rendező, a Pécsi Harmadik Színház igazgatójaVincze János 1947. július 15-én született Dombóvárott. Először a Pécsi Tanárképző Főiskola magyar – történelem szakán, majd az ELTE Bölcsészettudományi Karán szerzett diplomát. Tanított a pécsi 500. sz. Szakmunkásképzőben; majd a Ságvári Művelődési Ház művészeti vezetője, később igazgatója lett. 1995-től a Pécsi Harmadik Színház igazgatója.

Vezette a Tanárképző Főiskola Stúdiószínpadát, a Pécsi Egyetemi Színpadot, a Pécsi Ötszázas Színpadot és a Pécsi Nyitott Színpadot. A Nyitott Színpad Örkény-trilógiájával (Pisti a vérzivatarban, Kulcskeresők, Forgatókönyv) jelentős szakmai elismertséget ért el. 1988-ban létrehozta a Pécsi Harmadik Színházat, amely kezdetben alternatív színházként működött, majd 1995-től állami és önkormányzati támogatásban részesülő, társulat nélküli, produkciók létrehozására és befogadására szerveződő hivatásos színház lett.

Vincze János a kortárs magyar drámák elkötelezett rendezője. Ősbemutatóként, elsőként állította Magyarországon színpadra Pilinszky János: Gyerekek és katonák; Forgách András: Vitellius; Spiró György: Kvartett, Szappanopera; Háy János: A Herner Ferike faterja c. drámákat. További jelentős rendezései: Örkény István: Tóték, Macskajáték; Spiró György: Csirkefej, Prah; Nádas Péter: Találkozás; Kornis Mihály: Halleluja; Füst Milán: Boldogtalanok; Egressy Zoltán: Sóska, sültkrumpli; Háy János: A Gézagyerek; Mrožek: Emigránsok, Tangó; Pinter: A gondnok; Schwab: Elnöknők; Beckett: A játszma vége. Rendezéseiből eddig 9 előadás kapott meghívást az országos színházi találkozók versenyprogramjába, ahol azok több mint 10 díjat nyertek. A Tóték 5 szereplős szövegváltozatáért a „Legjobb dramaturg”, a Boldogtalanok rendezéséért a „Legjobb rendezés” díját kapta. Kvartett rendezése meghívást kapott az Egyesült Államokba, Kanadába, Finnországba és Romániába. Rendezett a Pécsi Nemzeti Színházban, a Veszprémi Petőfi Színházban, a Szolnoki Szigligeti Színházban, a Kolozsvári Állami Magyar Színházban és a Budapesti Kamaraszínházban.

1993 és 1998 között a Színházművészeti Szövetség választmányának a tagja. Kitüntetései: Szocialista Kultúráért, Kiváló Népművelő, Baranya Megye Közművelődési Díja, Pécs Város Művészeti Díja, Jászai Mari - díj