Én és a kulturális főváros

Partnerek

Magyar Posta

Magyar PostaHáromoldalú együttműködésben rögzítette a Magyar Posta Zrt., Pécs városa és a Pécs2010 Menedzsmentközpont Kht., hogy a társaság programjaival, szolgáltatásaival gazdagítja az Európa Kulturális Fővárosa program eseményeit.
A Magyar Posta és a postások több mint 140 éve a köz szolgáltatói. Hagyományos értékei: a minőség, a pontosság, a megbízhatóság, a szakmai hozzáértés. A posta egyszerű és áttekinthető szolgáltatásokkal, piacképes árakkal áll ügyfelei rendelkezésére.

Így van ez Pécsett is, ahol több mint száz esztendeje működik postaigazgatóság. Ápoljuk ipartörténeti ritkaságainkat, éppen fennállásának századik évfordulóján, 2003. november 5-én adtuk át a pécsieknek a teljesen felújított pécsi főpostát. De nem maradtunk az épület falai között. Három évvel később, a Postai Világnapon, október 9-én avattuk fel a Pécsi Posta és Távírda első igazgatójáról, Opris Péterről elvezett teret. A hajdani jellegtelen füves területet pihenőparkká alakítottuk át – benne Tischler Ferenc képzőművész egykori pécsi elődünket ábrázoló bronz mellszobrával.    

A Magyar Posta, most is részese kíván lenni annak a térségünkben ez idáig egyedülálló programsorozatnak, amely népszerűsíti a hazai kultúrát, tudományt, művészeti ágakat. Azt szeretné, hogy az esemény szellemisége minél szélesebb társadalmi rétegekhez jusson el határainkon innen és túl – hozzájárulva ezzel a város és az egész régió fejlesztéséhez. 
 
Ennek érdekében egyebek közt nagyszabású filatélia konferenciát és bélyegkiállítást, alkalmi bélyegzéseket, ünnepélyes bélyegkibocsátásokat, a postásoknak országos fotópályázatot és sportprogramot hirdet a társaság. Szerte az országban a kiemelt posták postaboltjaiban pedig bárki hozzájuthat a kulturális programsorozathoz kapcsolódó kiadványokhoz.          

Magyar Televízió

Magyar Televízió2007. szeptemberében háromoldalú keret-megállapodást kötött egymással Pécs Megyei Jogú Város Önkormányzata, a Pécs2010 Menedzsment Központ Kht. és a Magyar Televízió Zrt.
A szerződéssel a három együttműködő partner az „Európa Kulturális Fővárosa Pécs2010” program széleskörű hazai és külföldi megismertetésének a lehetőségét szeretné megteremteni a felvezető években és 2010-ben. Ennek érdekében a rendszeres, naprakész tájékoztatáson túl a résztvevők a tervek szerint együttműködnek egyebek mellett a kulturális főváros programhoz kapcsolódó dokumentumfilmek, tévéjátékok, új műsorok létrehozásában.

Magyar Telekom Nyrt.

Magyar Telekom Nyrt.2007. októberében párbeszéd indult el a Pécs2010 Menedzsment Központ Kht. és a MagyarTelekom Nyrt. között, mely szerint a Magyar Telekom Nyrt., mint a telekommunikációs piac egyik vezető cége elsők között jelentette be támogatási szándékát, mellyel a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program CsészényiTér2010 infopontjának – ezáltal a Pécs2010 EKF program sikerét, a pécsi kulturális életet - megvalósulását, infrastrukturális berendezését támogatja.

A szerződést 2007. december elején írta alá a két fél, ezzel a Magyar Telekom Nyrt. a „CsészényiTér2010 EKF infopont infokommunikációs partnere” cím használatára jogosult.

Pécs TV

Pécs TV

A Pécs TV az Európa Kulturális Fővárosa Pécs2010 program hivatalos helyi televíziójaként fontosnak tartja a felvezető évek és 2010 eseményeinek előzetes beharangozását illetve részletes dokumentálását, a háttérösszefüggések és a döntéshozatal folyamatának ismertetését, és az interaktív fórumműsorokon keresztül a civil érdekérvényesítés elősegítését.

A Pécs Tv-ben 2001 közepén kezdődött meg az a technikai-szerkezeti átalakítás, aminek eredményeként a televízió szinte teljes egészében digitális technikára tért át. A fejlesztéseknek köszönhetően

  • Archívuma a webfelületről bárki számára elérhető
  • A webfelületen stream-elt formában valós időben látható a Pécs Tv műsora
  • A televízió bármikor át tud állni mobil digitális tartalomszolgáltatásra (podcast)

A Pécs TV 2003-ban létrehozott, saját fejlesztésű, jelenleg is működő, ú.n. Egységes Hírkezelő Rendszerében (EHKR) 2008. júliusi adatok szerint 41 600 híranyag található. Ebből több mint 25 000 fájl videóformátumban is elérhető, ami közel 1300 órányi audiovizuális dokumentum tárolását jelenti, mintegy 13 TB információmennyiségben. Ezen túlmenően a szerkesztőség a 10 percnél hosszabb anyagok tárolására működtet egy manuálisan, DVD formátumban tárolt, de informatikai úton kereshető archívumot is. Ennek folyamatosan bővülő, jelenleg 500-nál több anyaga további közel 750 órányi műsort jelent. Archívumunknak felbecsülhetetlen kortörténeti értékkel bíró részét képezik a 2003 előtti mintegy 20 évben készült anyagok, melyek közel 10 000 órányi műsort tesznek ki.

Praktiker Magyarország

Praktiker MagyarországA Praktiker Magyarország felismerte a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program jelentőségét. Még ez év nyarán felajánlotta támogatási szándékát a város és a Pécs2010 EKF program részére. Felelős nagyvállalatként kötelességének tekinti, hogy lehetőségeihez mérten segítse az áruháza számára otthont biztosító várost, mely büszkén képviseli magát Európában 2010-ben.

A Praktiker Magyarország általi támogatás mérföldkövet jelent a Pécs2010 EKF program megvalósulásában és sikereiben. Az együttműködést Mészáros András, a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program főigazgatója és Németh Gyula, a Praktiker Magyaroszág értékesítési igazgatója ünnepélyes keretek között írta alá 2008. szeptember 26-án 11 órakor a Praktiker Magyarország Pécsi Áruházában.

A támogatói szerződés lényege egy olyan együttműködés, mely a Pécs2010 EKF program célkitűzéseit, fontosságát mutatja be a Praktiker Magyarország kommunikációs felületein. "Együtt építjük Európa Kulturális Fővárosát. - Nekünk megvannak hozzá az eszközeink!" A választott szlogen jelzi, hogy az eszmei támogatás mellett a Praktiker termékekkel és akciókkal is támogatja az EKF programot és ezáltal Pécs város lakosságát.

A Praktiker Magyarország kezdeményezésével azt az üzenetet szeretné eljuttatni a lakosság és a gazdasági szféra szereplői felé, hogy a Pécs2010 Európa Kulturális Fővárosa program közös ügy, járuljon hozzá mindenki a város közelgő reneszánszához.