Én és a kulturális főváros - Nagykövetek
Pécsi Balett
2008. november 7-én a Bolero-Carmina Burana című előadás premierje előtt Tasnádi Péter Pécs Megyei Jogú Város polgármestere és Ruzsa Csaba a Pécs2010 Menedzsment Központ ügyvezető igazgatója a Pécs2010 EKF program nagykövetévé avatta a Pécsi Balett társulatát.
A Pécsi Balett 1960-ban alakult Eck Imre vezetésével, mely Magyarország első modern balett együttese volt. Táncosai már a 60-as években saját életükről, a művész és a művészet szerepéről kezdtek táncolni trikóban, modern ruhákban, spicc-cipő nélkül, kortárs magyar zeneszerzők frissen készült műveire. A Pécsi Balett jellegzetes táncnyelvét Eck Imre a klasszikus balett alapjain a pantomimból, a néptáncból és egy sajátos gesztusnyelvből merítette. Az együttes méltán vívta ki országos és nemzetközi sikereit. Eck Imre, a Pécsi Balett alapítója, 1960-tól 1969-ig a balett igazgatója, majd 1992-ig művészeti vezetője és koreográfusa volt az együttesnek.
Tóth Sándor Érdemes művész, a Pécsi Balett alapító tagja 1969-től 1991-ig volt a Pécsi Balett igazgatója és koreográfusa. Igazgatása alatt indult el egy új vonulat a balett életében, melyben fiatal tehetségek és vendégkoreográfusok lehetőséget kaptak arra, hogy a Pécsi Balettel dolgozhassanak. A szakma és a közönség szívesen fogadta műveit, melyek tükrözték zenei ízlését, formaérzékét, humorát, a klasszikus balett, a jazz iránti vonzódását.
Herczog István Harangozó-díjas művész 1992-től 2001-ig volt a Pécsi Balett igazgatója és koreográfusa. Neves német balett-társulatok szólistájaként, koreográfusaként, igazgatójaként hosszú, sikeres éveket töltött el a hazánkétól merőben különböző munkamorálú és fejlett menedzsmenttel rendelkező művészi élet közegében. Társulatát az együttes kiváló szólistáiból, Európából szerződtetett fiatal táncosokból és a Pécsi Művészeti Szakközépiskola növendékeiből szervezte újjá. A kritika Herczog István koreográfiai stílusából az ízlést, a zenei és szakmai kultúrát, a klasszikus és modern táncot mértéktartóan elegyítő nyelvezetet, és a művekben mindig jelen lévő artisztikumot emelte ki.
2001-ben az együttes vezetését Keveházi Gábor Kossuth díjas kiváló művész vette át, művészeti vezetését 2001-től 2003. tavaszáig pedig Egerházi Attila koreográfus. Ők a "legenda folytatódik" szlogent szemük előtt tartva, célul tűzték ki a társulat régi művészi koncepciójának visszaállítását. Korábban is jellemző volt a társulatra, és ma is az, hogy új táncirányzatokat bátran felvállaló együttes, amely a legkülönbözőbb stílusok széles skáláját kívánja repertoárján felsorakoztatni.
2005. augusztus 1-től a Pécsi Balett új igazgatója Vincze Balázs táncművész. Vezetésével a Pécsi Balett olyan útra lépett, mely szellemében, szándékában vállaltan nyúl vissza az Eck Imre-i gyökerekhez: nem követni, másolni akar irányzatokat, hanem új, saját stílust és formanyelvet kialakítani. Ehhez meg kell, hogy nyerje, ki kell, hogy nevelje közönségét. Vincze Balázs művészi koncepciójának legfontosabb eleme: a fiataloknak szóló művek létrehozása, táncszerető közönség felnevelése. Az utóbbi évek előadásainak egyéni, karakteres táncnyelve a klasszikus balettől a street dance-ig átívelő széles spektrumból építkezik. A táncszínház legjobb hagyományai valósulnak meg, ahol a tánc, a képi és a dramaturgiai megfogalmazás szerves egységgé fonódik, maradandó színházi élményt adva.
További információ a 2001. augusztusa óta született számos új bemutató listájával együtt: www.pecsibalett.hu