Én és a kulturális főváros - Nagykövetek
Pannon Filharmonikusok
Az 1811-ben alapított, és 1984-ben intézményesült pécsi szimfonikus zenekar, a mai Pannon Filharmonikusok a Dél-Dunántúl zenekultúrájának 200 éve meghatározó képviselője. A 2003-ban megújult intézmény célja magas színvonalú, érdekes, innovatív komolyzenei produkciók létrehozása. Az intézményi megújulás művészeti és szervezeti innovációt is jelentett. A művészeti megújulást Hamar Zsolt, Liszt-díjas karnagy, a Pannon Filharmonikusok zeneigazgatójának neve fémjelzi. Az alaposabb szakmai felkészülési rendszer bevezetése, kortárs zenei művekkel bővített programok, a kulturális, társadalmi igényekre válaszoló műsorok, kreatív egyedi projektek magas színvonalú összeállítása mind a szakmai színvonal emelkedését hozták.
A szervezeti innováció Horváth Zsolt trombitaművész, közgazdász igazgató munkájának eredménye. Átszervezésének köszönhetően az intézményen belül Magyarországon egyedülálló módon két tiszta profillal rendelkező együttes jött létre: egy hangversenyzenekar és egy kamara szimfonikus együttes, mely magasabb szintű felkészülést tesz lehetővé mindkét zenekar számára. A szakmai színvonallal egyenértékű minőségű zenekari marketing eszközeinek alkalmazása, újszerű projektek bevezetése, a zenekar kulturális és társadalmi hálózatában való aktív részvétel hatékony együttműködéseket, sokszínű láthatóságot és a kihívásokra történő gyors reagálás képességét eredményezi.
A 73 fős Pannon Filharmonikusok hangversenyzenekar építkező szakmai munkájának eredményeit mind a nemzetközi, mind a hazai zenekritika elismeri. Rendszeresen vendégszerepel a Budapesti Tavaszi Fesztiválon, olyan neves magyar és külföldi vendégművészekkel dolgozik együtt, mint Leopold Hager, Kocsis Zoltán, Maxim Vengerov. Megújulását követően számos rangos nemzetközi meghívásnak tesz eleget, többek között fellépett a Bécsi Filharmonikusok bérletsorozatában a bécsi Konzerthausban, a Zágrábi 23. Kortárszenei Biennállén és 2006-ban Bécsben az 1956-os megemlékezések záróhangversenyét adta a Stephansdomban.
További információ: www.pannonfilharmonikusok.hu