Hírek
Régi darab új megközelítésben
Különleges előadásnak ad helyet a Pécs2010 Menedzsmentközpont 2010. január 22-én. A Norvég Királyi Nagykövetség és a Skandináv Ház közös bemutatója keretében Henrik Ibsen: Hedda Gabler című darabját mutatja be három frissen diplomázott színész. A helyspecifikus előadás kísérlet az amúgy hét szereplős ibseni mű maradéktalan bemutatására. Az alkotók célja, hogy a színház és a színész új helyét keresve jussanak el a lényeghez.
A három színész tavalyi előadása, A Torta után fontosnak tartotta, hogy egy klasszikus darabbal foglakozzon úgy, hogy a "társulat" létszámát nem emelik. A művészek ragaszkodnak hozzá, hogy olyan darabokat vigyen színre, amely 3 fővel is előadható.
A színészek olyan helyszínt kerestek, amely önmagában - változtatás nélkül - megfelel az elképzeléseiknek. Választásuk a Skandináv Házra esett, amely iroda és lakható tér is egyben. Így valójában egy megfoghatatlan szoba lett Tesmanék villája, ahol a munka- és a szabadidő egybeesik. Másrészt ezen a helyszínen megszűnik a túlzással klasszikusnak mondható "kanapé, kandalló" Ibsen-modell is. A néző ott jár, ahol soha, senki sem érezheti jól magát - vagy legalábbis nem eléggé: az alkotók véleménye szerint ez a Hedda Gabler lényege.
A három színész ilyen helyszínt keresett Pécsett is, ezért az előadást szintén egy irodaház tereire és annak speciális adottságaihoz igazították. Az előadás 2010. január 22-én 19 órakor lesz a Pécs2010 Menedzsmentközpont székházában (Pécs, Mária u. 9.). Jegyek a helyszínen az előadás napján válthatók 18 órától, valamint előzetes helyfoglalásra is van mód a tamasor...@yahoo.com e-mail címen.
Produkciós vezető: Varga Veronika
Az előadás időtartama: 65 perc, szünet nélkül
Jegyárak:
Teljesárú jegy: 2000HUF
Diák: 1500HUF
Bővebb Információ: http://www.heddagabler.blog.hu

Jörgen Tesman - Ördög Tamás
Hedda Gabler - Kiss-Végh Emőke
Ejlert Lövborg - Varga Balázs
"Tulajdonképpen nem úgynevezett problémákkal akartam foglalkozni ebben a darabban. Számomra az a lényeges, hogy az aktuális társadalmi viszonyok és nézőpontok közegében embereket, emberi hangulatokat, emberi sorsokat ábrázoljak". (részlet Ibsen 1890. december 4-én kelt, Moritz Prozornak, a darab francia fordítójának írt leveléből)
A DARAB RÖVID TARTALMA: Hedda, Gabler tábornok lánya, hozzámegy a professzori kinevezésére váró Jörgen Tesmanhoz. Hat hónapos nászútjukról hazatérve kezdetét veszi a hétköznapok sivársága, és a múlt árnyainak kísértése, az északról ismét a városba érkező Ejlert Lövborg személyében, aki végzetes változásokat okoz a friss házasok egyhangú hétköznapjaiban.
Az előadás a Norvég Királyi Nagykövetség és a Pannon GSM Távközlési Zrt. nagylelkű támogatásával jön létre. A próbahelyet és az előadás helyszínét a Skandináv Ház Alapítvány biztosítja számunkra.